A korai keresztény korszakban elsősorban a görög filozófusok aszketikus tanításai hatottak, azaz mindenféle szexuális öröm és élvezet ellen szóltak. A VI. században a kereszténység és más kultúrák hatására a homoszexualitást törvényen kívül helyezték. 533-ban Justinianus császár (bizánci uralkodó) alkotott korlátozó törvényeket "olyan férfiakkal szemben, akik vágyat éreznek más férfi iránt", mert ez szerinte veszélyezteti az államot. A szodómia büntetése: kasztráció volt, a melegség hasonló bűnnek számított, mint a házasságtörés. 829-ben Párizs szinódusa (nem egyetemes zsinatról van szó, vélhetően a városi papi testületről) a mórok, valamint a magyarok invázióját, illetve a vikingek betörését hibáztatta az azonos neműek közötti eroticizmus, valamint a bestialitás (kegyetlenkedés vagy állatokkal való fajtalanság?) és a pogányság terjedése miatt.

A keresztények alapvetően a zsidó tabukat vették át. Vallási természetű bűnnek tekintették a homoszexualitást, s miután a vallás és az állam intézményesen összefonódott, jogilag is büntették azt. A középkori egyházat általában a szexualitással szembeni ellenségesség jellemezte.

A XI. században a városok fejlődése, a szabadságjogok kiterjesztése egyfajta homoszexuális kultúra kialakulását is lehetővé tette. Szent Anzelm vezette be a szerzetesek közötti szenvedélyes barátságokat. A XII. századra - noha jelentékeny homoszexuális irodalom bontakozott ki - különleges célpontot jelentettek a melegek. A súlyos bűnök sorában a maszturbáció, valamint a nem természetes testhelyzetben végzett nemi közösülés után a harmadiknak a hasonneművel történő közösülést tartották. A zsinatokon elítélték a homoszexuális cselekményeket. A XIII. századtól pedig már súlyos természet elleni bűnnek számított, s az ún. homoszexuális irodalom eltűnt.

A XIV-XV. században mint eretnekséget kegyetlenül büntették (máglyahalál), bár mint ahogyan Pasolini Canterbury mesék című filmjében is látható, akinek erre volt lehetősége, kenőpénzzel ezt megúszhatta. 1432-ben Firenzében hozták létre Európában először a szodómia bűnét elkövetők elleni eljárásokat indító speciális szervezetet (Uffiziali di Notte; az éjszaka hivatalnokai), az ezt követő 70 évben több mint 10 ezer férfi és fiú ellen indult eljárás. Kb. kétezerre sikerült is rábizonyítani a "bűnt", többségük pénzbüntetéssel megúszta a további büntetést. 1451-ben V. Miklós pápa felhatalmazta a pápai inkvizíciót, hogy üldözze a férfi szodómiát. 1476-bam Leonardo da Vinci-t kétszer is feljelentették a hatóságnál, de szemtanú hiányában felmentették. Az 1490-es években a fanatikus Savonarola kampányt indított a bűnök ellen, így a polgárok szodómiája, a "förtelmes bűn" ellen is.

A XVI. században a protestantizmus kialakulásával sem sokat javult a helyzet: Luther a homoszexualitást az ördögtől származónak tartotta, viszont a katolikus klérus tagjait szodómiával (is) vádolta. Kálvin is bűnnek tekintette a szodómiát. A kálvinista Genfben kivégzések is voltak emiatt.

A "szodómia" elleni fellépés a középkorban szinte kizárólag férfiak ellen mutatkozott, a nők erősebb érzelmi kötődéseinek kimutatása nem okozott problémát, mert pl. a XVI. századi Angliában a pénisz használata nélküli érintkezést nem tekintették szerelemnek. Persze a leszbikus viszonyokat sem ismerték el. 1568-ban Genfben egy nőt paráználkodással vádoltak meg, majd bevallotta, hogy egy másik nővel is volt kapcsolata évekkel azelőtt. A vádlottat megfojtották. Egy, a reneszánsz Itáliában élő leszbikus apáca érzéki kapcsolatának lelepleződéséről szól a Szemérmetlen cselekedetek című könyv (magyarul Osiris, 2001).

Nyugat-Európában a nők közötti kapcsolatok kifejezésére az 1600-as évek elején terjedt el a görög-római korszakból átvett tribád szó.

A nagy földrajzi felfedezések idején, 1513-ban Vasco Núnez de Balboa átöltözött férfiakból álló közösséget fedezett fel a mai Panama területén. Szemtanúk állítása szerint legalább negyvenet közülük megetetett a kutyáival.

A jogi nyomás elleni első dokumentált tiltakozás 1725-ben történt: egy londoni ún. Molly-ház (egymás barátságát kereső férfiak találkozóhelyei) vendégei legyőzték a rendőri támadást.

A homoszexuálisok önmeghatározása és meghatározása szempontjából első korszak a 1280-1780 közötti: a csoportok eretnek, bűnös szubkultúra részeiként határoztatnak meg. Helyzetük hasonló a hitüket titkolni kényszerülőkéhez.

Néhány érintett a középkorból: Michelangelo; Erasmus; III. Henrik, francia király; I Jakab, angol király; Nagy Frigyes porosz uralkodó.

Sebestyén a homoszexuálisok védőszentje, tőle remélik, hogy a paradicsom kapujában fogadja őket és közbenjár az érdekükben. A férfitest kultuszának jelképe. Számos festőt és szobrászt ihletett meg (Rosa, Fabre, Caravaggio), és filmen is többen feldolgozták (pl. Derek Jarman). Caravaggio minden idők legnagyobb homoszexuális festője, nála is megjelent a szeretett lény kezétől való meghalás motívuma. Christopher Marlowe II. Edward c. tragédiája (1593) az első angol nyelvű dráma, amely egy meleg férfipár portréját rokonszenvesen rajzolja meg. William Shakespeare szonettjeit - mint tudjuk - férfiakhoz írta.

hatter.hu